Ünnepi rendezvények miatti közlekedési változások Budapesten az augusztus 20-i hétvégén


Az Államalapítás Ünnepén, 2017. augusztus 20-án (vasárnap) és az ahhoz kapcsolódó rendezvények (többek között a tűzijáték, a Szent Jobb körmenet, a Várkert Bazárnál zajló családi programok, a tisztavatás) miatt már 18-án (pénteken) és 19-én (szombaton) is számos, a budai és a pesti fő közlekedési útvonalat, Duna-hidat érintő útlezárás és közösségi közlekedési változás lép életbe Budapesten. Ezért már pénteken és szombaton is, de különösen 20-án a belvárost közösségi közlekedéssel érdemes megközelíteni. Az ünnepi tűzijáték fő helyszíne idén a Duna Országház előtti szakasza a Margit híd és a Lánchíd között, valamint a Lánchíd; a látvány leginkább a budai és pesti rakpartok ezen szakaszán élvezhető majd. A BKK a tűzijáték előtt és után a metró-, a HÉV-, a villamos-, a busz- és a trolibuszvonalak sűrítésével segíti majd a minél gördülékenyebb forgalmat. A BKK kéri, hogy a tűzijáték után a nézők a sűrűn közlekedő metrókkal induljanak majd haza, azonban arra figyeljenek, hogy biztonsági okokból várhatóan több belvárosi metróállomást is lezárnak. A Lánchidat augusztus 18-a reggeltől, a Margit hidat 20-a 18 órától zárják le a forgalom elől. Az ünnepi hétvégén az útlezárások miatt számos busz- és villamosjárat módosított vagy rövidített útvonalon jár. A BKK a fent leírtak miatt kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok forgalmáról a BKK Info oldalán vagy a mobilalkalmazásban, ahol folyamatosan friss, aktuális közlekedési információk olvashatók. A tervezett változások a www.bkk.hu/augusztus20 oldalon ismerhetők meg.

 

Nagyobb ünnepi programok, rendezvények, azok megközelítési lehetőségei és a főbb, kapcsolódó forgalomkorlátozások

 

2017. augusztus 20-án (szombaton) és az azt megelőző napokon is számos rendezvényt tartanak Budapesten az Államalapítás Ünnepe alkalmából. A hivatalos programokról az augusztus20.kormany.hu oldal nyújt részletes tájékoztatást. A Kossuth Lajos téren vasárnap délelőtt a hagyományos tisztavatásra kerül sor. Délután és koraeste a budai Várban ökumenikus kenyéráldást és aratóünnepet rendeznek, míg a Szent Jobb körmenet a szokásos Szent István Bazilika–Széchenyi István tér–Szent István Bazilika útvonalon halad. Ezt követően 21 órakor kezdődik a tűzijáték. A Budai Várban idén is megrendezik a Mesterségek Ünnepét. A rendezvényekhez kapcsolódó lezárások miatt a hétvégén több járat módosított útvonalon közlekedik, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy elindulás előtt feltétlenül tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről.

 

 

Ünnepi tűzijáték a Duna-parton

 

Az ünnepi tűzijáték – amelyet idén a Duna Országház előtti szakaszáról, valamint a Lánchídról lőnek fel – este 21:00-kor kezdődik és körülbelül 21:30-ig tart. A látvány legjobban a dunai rakpartok Lánchíd és Margit híd közötti szakaszáról élvezhető.

 

A BKK a tűzijáték kényelmesebb és biztonságosabb megközelítése érdekében egész este sűrűbben indítja mind a négy metróvonalon a járműveket, továbbá a nagykörúti villamost és több, a belváros felé tartó villamos- és buszjáratot, valamint gyakrabban közlekednek a H5-ös és a H7-es HÉV szerelvényei. A tűzijáték idejére, illetve az azt megelőző és követő néhány órában mind a budai, mind a pesti belváros Dunához közel eső területeit lezárják a közúti forgalom elől. A tűzijáték helyszínét elsősorban a sűrűbben közlekedő metrókkal, a belvárosi csomópontokból gyalogosan javasolt megközelíteni.

 

Hazafelé úton szintén érdemes a sűrű metróvonalak egyikét igénybe venni; biztonsági okokból azonban lezárhatják az M1-es metró Vörösmarty tér, Deák Ferenc tér, az M2-es metró Deák Ferenc tér, Kossuth Lajos tér és Batthyány tér, az M3-as metró Deák Ferenc tér, valamint a H5-ös HÉV Batthyány tér állomását, ilyen esetben célszerű egy másik, közeli állomást választani. 21:30 és 23 óra között – a kényelmesebb hazautazás érdekében – a belvárosból közlekedő járatok sűrűbben követik majd egymást.

 

 

Magyar Ízek utcája, családi programok a Várkert Bazárban és környékén, koncertek a Clark Ádám téren

 

A Magyar Ízek Utcája gasztronómiai esemény, valamint a Várkert Bazárbeli és -környéki családi programok miatt augusztus 18-án hajnaltól 21-én hajnalig lezárják a Lánchíd utcát és a környező útszakaszokat. A korlátozások miatt augusztus 18-án, 19-én és 20-án a 19-es és a 41-es villamos útvonala is módosul, ezért a Várkert Bazár leggyorsabban a Döbrentei térről vagy a Batthyány tér felől gyalogosan közelíthető meg.

 

 

Katonai tiszteletadás és tisztavatás a Kossuth Lajos téren

 

A Kossuth Lajos téren augusztus 20-án 8:30 és 10:00 között tartják az állami ünnepséget, valamint a Magyar Honvédség legkiemelkedőbb és leglátványosabb eseményét, a tisztavatást. Augusztus 19-én és 20-án a 2-es villamos egész nap csak a Közvágóhíd H és a Március 15. tér között közlekedik, a Kossuth Lajos teret nem érinti, ezért az leggyorsabban az M2-es metróval érhető el.

 

 

Ünnepi szentmise a Szilágyi Dezső téri templomban, Szent Jobb Körmenet a Bazilikában és környékén

 

Augusztus 20-án délután 18 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak a Szilágyi Dezső téri református templomban, amely a leggyorsabban a Batthyány téri metró- és HÉV-állomásról gyalogosan közelíthető meg.

 

A 17 órakor kezdődő hagyományos Szent Jobb Körmenetet a Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Zrínyi utca–Szent István tér útvonalon tartják. Az egyházi esemény idejére a felvonulás útvonalát lezárják. A Bazilika és a körmenet helyszíne a legegyszerűbben metróval közelíthető meg egyaránt 3-5 perces sétával az M1-es metró Bajcsy-Zsilinszky út, illetve az M3-as metró Arany János utca, illetve a Deák Ferenc tér metróállomásáról.

 

 

 

Közúti forgalomkorlátozások

 

Forgalomkorlátozások a Várkert Bazár környékén

 

A Várkert Bazárnál és a Clark Ádám téren zajló programok, valamint azok előkészítése, és a bontási munkák miatt augusztus 18-án 6 órától augusztus 21-én hajnalig lezárják a közúti forgalom elől az I. kerületben

  • a Lánchidat,
  • az Alagutat,
  • a Clark Ádám teret,
  • a Bem rakpartot a Lánchídtól a Batthyány térig,
  • Lánchíd utcát és a Lánchíd utcai parkolót,
  • az Alagút utcát az Attila úttól az Alagútig,
  • a Fő utcát a Halász utcától a Clark Ádám térig,
  • Öntőház utcát,
  • Ybl Miklós teret,
  • Apród utcát,
  • Fátyol utcát,
  • Fogas utcát,
  • Várkert rakpartot,
  • az Attila utat a Döbrentei tértől az Apród utcáig,
  • valamint a Döbrentei utcát.

 

 

Forgalomkorlátozások a budai és a pesti rakpartokon

 

Lezárják a forgalom elől a Budai alsó rakpartot

  • a Döbrentei tér és az Üstökös utca között augusztus 18-án 22 órától 19-én 6 óráig,
  • a Bertalan Lajos utcától az Üstökös utcáig augusztus 20-án 7 órától 21-én 6 óráig.

 

A Pesti alsó rakpartot is lezárják a forgalom elől a Havas utca és a Margit híd északi lehajtója között, augusztus 19-én 22 órától 21-én 6 óráig.

 

 

Forgalomkorlátozások a Kossuth Lajos tér környékén

 

A Kossuth Lajos téri katonai tiszteletadás és tisztavatás miatt augusztus 20-án 6 és 12 óra között lezárják a közúti forgalom elől az V. kerületi

  • Széchenyi felső rakpartot a Markó utcától a Kossuth Lajos térig,
  • Alkotmány utcát a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kossuth Lajos térig,
  • Vaykay utcát az Alkotmány utcától a Szalay utcáig,
  • Szalay utcát a Honvéd utcától a Kossuth Lajos térig,
  • Balassi Bálint utcát a Markó utcától a Kossuth Lajos térig,
  • Vértanúk terét,
  • Nádor utcát a Garibaldi utcától a Vértanúk teréig,
  • Báthory utcát a Vértanúk terétől a Szemere utcáig.

 

 

Forgalomkorlátozások az Erzsébet híd környékén demonstráció miatt

 

Demonstráció miatt útlezárásokra kell számítani augusztus 20-án 10 és 17 óra között az Erzsébet hídon, a Szabad sajtó úton és a Kossuth Lajos utcában.

 

 

Forgalomkorlátozások a Szent Jobb körmenet idején

 

A Szent Jobb körmenet és annak előkészítése miatt augusztus 20-án lezárják a forgalom elől

  • 14 órától 20 óráig
    • a Szent István Bazilika oldalán található szervizutakat,
    • a Szent István teret,
    • a Hercegprímás utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,
    • a Sas utcát az Arany János utca és a József Attila utca között,
    • a Bajcsy-Zsilinszky út Deák Ferenc tér irányú útpályájának szélső forgalmi sávját az Arany János utca és a József Attila utca között.
    • 14 órától 23 óráig a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Széchenyi István tér között.
    • 17 órától 20 óráig a körmenet útvonalát: Szent István tér–Zrínyi utca–Október 6. utca–József Attila utca–Széchenyi tér–Akadémia utca–Arany János utca–Sas utca–Szent István tér. A lezárt útszakaszokat a menet elhaladtával folyamatosan adják vissza a forgalomnak.

 

Forgalomkorlátozások a tűzijáték és annak előkészítése miatt

 

A tűzijáték előkészítési munkái miatt a gyalogos és a kerékpáros forgalom elől lezárják a Lánchíd északi járdáját augusztus 18-án 22 órától 19-én 6 óráig. Lezárják továbbá a közúti forgalom elől a Fő utcát a Csalogány utca és a Halász utca között augusztus 19-én 22 órától 21-én 6 óráig.

 

Az augusztus 20-i tűzijáték miatt 18 órától várhatóan 23 óráig lezárják a közúti forgalom elől

  • a Margit hidat,
  • a Széchenyi felső rakpartot a Jászai Mari tér és a Széchenyi tér között,
  • a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Batthyány tér között,
  • valamint a Szent István körút–Bajcsy Zsilinszky út–Károly körút–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Attila út–Alkotás útja–Széna tér–Margit körút által határolt területet.

 

 

Közösségi közlekedési változások

 

Augusztus 18-án, 19-én és 20-án az ünnepi rendezvények miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul. A könnyebb áttekinthetőség érdekében aláhúzással jelöltük azokat a változásokat, amelyek a tűzijáték ideje alatt érvényesek.

 

 

H5-ös HÉV, M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 19:30 és 22:30 között biztonsági okokból lezárhatják

  • az M1-es metró Vörösmarty tér és Deák Ferenc tér,
  • az M2-es metró Deák Ferenc tér, Kossuth Lajos tér és Batthyány tér, valamint
  • az M3-as metró Deák Ferenc tér állomását.

 

Az állomások lezárása esetén a metró azokon megállás nélkül áthalad.

 

Ugyanebben az időszakban lezárhatják a H5-ös HÉV Batthyány tér végállomását is; ez esetben a H5-ös HÉV rövidített útvonalon csak a Margit híd, budai hídfő állomásig visz utasokat.

 

 

D12-es hajójárat

 

Augusztus 20-án (vasárnap) a D12-es hajójárat csak 11 és 19 óra között közlekedik.

 

 

2-es villamos

 

Augusztus 19-én (szombaton) és 20-án (vasárnap) a 2-es villamos egész nap rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Március 15. tér között közlekedik.

 

 

4-es és 6-os villamos

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 18 óra és 19:30 között a 4-es és a 6-os villamos a Margitsziget/Margit híd megállóhelyen megállás nélkül áthalad. A sziget ebben az időszakban a Jászai Mari tér vagy a Margit híd budai hídfő H megállóhelyről gyalogosan, néhány perces sétával közelíthető meg.

 

Várhatóan 19:30-tól 22:30-ig a villamosok rövidített útvonalon, az Oktogon M és a dél-budai végállomásuk között közlekednek. A Nyugati pályaudvar leggyorsabban a Corvin-negyed M megállóban az M3-as metróra átszállva, a H5-ös HÉV és a Széll Kálmán tér pedig a Blaha Lujza téren az M2-es metróra átszállva érhető el.

 

 

5-ös autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 között az 5-ös busz az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át közlekedik.

 

A pesti végállomásuk felé közlekedő buszok a Döbrentei tér és a Rákóczi út között Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös és a 178-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Rudas Gyógyfürdő: ideiglenes megállóhely a  Gellért-hegy és a Rudas Gyógyfürdő között,
  • Szent Gellért tér M: ideiglenes megállóhely a Műegyetem rakparton a Szabadság híd felőli oldalon.

 

A budai végállomásuk felé közlekedő buszok az Astoria és az Attila út között a Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Ferenciek tere M és a Március 15. tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös és a 178-as autóbuszra a Rudas Gyógyfürdőnél, a villamosmegállóban lehet felszállni.

 

Várhatóan 19:30 és 22:30 között az 5-ös busz két szakaszra osztva közlekedik:

  • A Pasaréti tér végállomás felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig viszik az utasokat. A Déli pályaudvarnál a buszra a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni.
  • Rákospalota, Kossuth utca felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

 

7-es és 133E autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 illetve várhatóan 19:30 és 22:30 között a 7-es és a 133-as busz az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át közlekedik.

 

A pesti végállomásuk felé közlekedő buszok a Szent Gellért tér és a Rákóczi út között a Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Rudas Gyógyfürdő, illetve a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet.

 

A budai végállomásuk felé közlekedő buszok az Astoria és a Szent Gellért tér között a Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Ferenciek tere M, és a Március 15. tér, illetve a Rudas Gyógyfürdő megállóhelyet.

 

19:30 és 22:30 között a 7-es és a 133E autóbusz terelt útvonalán nem érinti sem a Ferenciek tere M, sem a Kálvin tér M megállóhelyet, ezért az M3-as metró csak átszállással – például az Astoria megállóhelyről az M2-es metróval – érhető el.

 

 

7E autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 18 óra és 22:45 között a 7E busz – az észak-pesti területek és az M3-as metró kapcsolatának biztosítása érdekében – meghosszabbított útvonalon, Újpalota, Nyírpalota út és a Deák Ferenc tér M között közlekedik. A meghosszabbított vonalszakaszon érintett megállóhelyek:

  • Astoria M: az 5-ös és a 7-es busz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a Madách térnél,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz Kőbánya irányú megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es busz megállóhelye.

 

 

8E autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 között a 8E autóbusz az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át közlekedik. A busz terelt útvonalán nem érinti sem a Ferenciek tere M, sem a Kálvin tér M megállóhelyet, ezért az M3-as metró csak átszállással – például az Astoria megállóhelyről az M2-es metróval – érhető el.

 

A pesti végállomásuk felé közlekedő buszok a Döbrentei tér és a Rákóczi út között a Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 8E buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Rudas Gyógyfürdő: ideiglenes megállóhely a  Gellért-hegy és a Rudas Gyógyfürdő között
  • Szent Gellért tér M: ideiglenes megállóhely a Műegyetem rakparton a Szabadság híd felőli oldalon

 

A budai végállomásuk felé közlekedő buszok az Astoria és a Hegyalja út között a Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Krisztina körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 8E buszra a Rudas Gyógyfürdőnél, a villamosmegállóban lehet felszállni.

 

Várhatóan 19:30 és 22:30 között a 8E busz két szakaszra osztva közlekedik:

  • A Kelenföld vasútállomás M felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóhelyig visznek utasokat, ahonnan a belváros felé az M2-es metróra átszállva lehet továbbutazni. A Déli pályaudvarnál a 8E buszra a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni.
  • Újpalota, Nyírpalota út felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

 

9-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 14 és 20 óra között a 9-es busz egyik irányban sem áll meg a Szent István Bazilika megállóhelyen. Várhatóan 19:30 és 22:30 között a 9-es busz a Margit híd helyett az Árpád hídon át közlekedik.

 

Az Óbuda felől Kőbánya alsó vasútállomás felé tartó buszok a Raktár utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között a Szentendrei út–Árpád híd–Róbert Károly körút–Váci út–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Flórián tér és a Nyugati pályaudvar M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Szentlélek tér H: a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Margitsziget/Árpád híd: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Népfürdő utca/Árpád híd: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Árpád híd M: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Dózsa György út M: a 950-es busz megállóhelye,
  • Lehel tér M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 914-es, a 914A, a 923-as és a 950-es busz megállóhelye.

 

A Kőbánya felől Óbuda, Bogdáni út felé tartó buszok a Nyugati pályaudvar és a Szentendrei út között a Teréz körút–Nyugati tér–Váci út–Róbert Károly körút–Árpád híd–Flórián tér módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Jászai Mari tér és a Kiscelli utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 9-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Lehel tér M: a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
  • Dózsa György út M: a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
  • Árpád híd M: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Népfürdő utca/Árpád híd: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Margitsziget/Árpád híd: a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
  • Szentlélek tér H: a 34-es és a 106-os busz megállóhelye.

 

 

11-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 19:30 és 22:30 között a 11-es busz módosított útvonalon, a Nagybányai út és a Széll Kálmán tér M között közlekedik.

 

 

15-ös és 115-ös autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) a 15-ös és a 115-ös busz egész nap a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton át közlekedik.

 

A Boráros tér H felől a Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felé tartó buszok a Károly körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca–Teréz körút–Szent István körút–Hegedűs Gyula utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Erzsébet tér és a Markó utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye (14 és 20 óra között ebben a megállóban nem állnak meg),
  • Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye.

 

A Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felől a Boráros tér H felé tartó buszok a Szent István körút–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szent István körút és a Fővám tér M közötti megállóikat. A terelt vonalszakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Szent István körút: a Pannónia utcában a Vígszínház utca kereszteződésénél,
  • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es busz megállóhelye,
  • Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye (14 és 20 óra között ebben a megállóban nem állnak meg),
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es busz megállóhelye.

 

14 és 20 óra között a 9-es busz egyik irányban sem áll meg a Szent István Bazilika megállóhelyen.

 

 

 

16-os és 16A autóbusz

 

Augusztus 18-án (pénteken) és 19-én (szombaton), valamint 20-án (vasárnap) a 16-os busz nem közlekedik. Ezeken a napokon a budai Várat a Széll Kálmán térről induló, a szokásosnál lényegesen sűrűbben induló 16A busszal, vagy a Clark Ádám térről a Budavári Siklóval lehet megközelíteni.

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 14:30 és 16:00 között a 16A busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Szentháromság tér között viszi az utasokat, nem érinti a Dísz tér megállót.

 

 

19-es és 41-es villamos

 

Augusztus 18-án (pénteken), 19-én (szombaton) és 20-án (vasárnap) a 19-es és a 41-es villamos egész nap menetrend szerinti végállomásai között, ám a Margit híd, budai hídfő H és a Rudas Gyógyfürdő között a 17-es és az 56A villamos vonalára terelve, a Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút útvonalon közlekedik. Mindkét irányban kimarad a Bem József tér, a Batthyány tér M+H, a Halász utca, a Clark Ádám tér és a Várkert Bazár megálló. A terelt vonalszakaszon a villamosok a Margit híd, budai hídfő H és a Széll Kálmán tér M között a 17-es villamos, a Déli pályaudvar M és a Rudas Gyógyfürdő között az 56A villamos megállóiban állnak meg.

 

 

26-os autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 18 órától 22:30-ig a 26-os busz rövidített útvonalon, az Árpád híd M és a Margitsziget, Centenáriumi emlékmű között közlekedik.

 

 

39-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 19:30 és 22:30 között a 39-es busz rövidített útvonalon, a Goldmark Károly utca és a Széll Kálmán tér M között közlekedik.

 

 

72-es trolibusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 14 és 20 óra között a 72-es trolibusz egyik irányban sem áll meg a Szent István Bazilika megállóhelyen. (A 72-es trolibusz augusztus 19-étől, szombattól hétvégenként meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és az Orczy tér között közlekedik.)

 

 

91-es, 191-es, 291-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 19:30 és 22:30 között a 91-es buszcsalád járatai módosított útvonalon, külső végállomásuktól – a Nyugati pályaudvar M helyett – a Margit körúton keresztül a Széll Kálmán tér M végállomásig közlekednek.

 

 

105-ös autóbusz

 

Augusztus 18-án (pénteken) és 19-én (szombaton) egész nap, valamint 20-án (vasárnap) 15:30-ig, majd várhatóan 17:00-tól 19:30-ig a 105-ös busz a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

 

Az Apor Vilmos tér felől a Gyöngyösi utca felé tartó buszok az Attila út és az Andrássy út között a Dózsa György tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út–Károly körút–Deák Ferenc tér–Bajcsy-Zsilinszky út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Clark Ádám tér és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Március 15. tér: a 8E, a 110-es, a 112-es és a 133E autóbusz megállóhelye,
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Astoria M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Uránia: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz megállóhelye.

 

A Gyöngyösi utca felől az Apor Vilmos tér felé tartó buszok a Deák Ferenc tér és a Krisztina tér között a Károly körút–Astoria–Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Deák Ferenc tér M és a Clark Ádám tér közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Deák Ferenc tér M: a 9-es autóbusz Astoria irányú megállóhelye,
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Március 15. tér: a 8E, a 110-es, a 112-es és a 133E autóbusz megállóhelye,
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye.

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 között, majd 19:30-tól az utolsó járatindulásig a 105-ös busz két szakaszra osztva közlekedik:

  • A Gyöngyösi utca M végállomás felől a buszok a Deák Ferenc tér M megállóig visznek utasokat. A Deák Ferenc téren a 105-ösre a 9-es busz Kőbánya irányú megállójában, illetve szemben, a Madách Imre térnél lehet felszállni.
  • Az Apor Vilmos tér felől a buszok a Déli pályaudvar M megállóig visznek utasokat. A Déli pályaudvarnál a 105-ös buszra a Krisztina úti kijáratnál lehet felszállni.

 

 

109-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) várhatóan 19:30 és 22:30 között a 109-es busz rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd, budai hídfő H (Üstökös utca) között közlekedik. A Margit hídnál a 109-es buszra a 9-es busz Óbuda irányú megállójában lehet felszállni.

 

 

110-es és 112-es autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 között a 110-es és a 112-es autóbusz az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át közlekedik. A busz terelt útvonalán ugyanakkor nem érinti sem a Ferenciek tere M, sem a Kálvin tér M megállóhelyet, ezért az M3-as metró csak átszállással – például az Astoria megállóhelyről az M2-es metróval – érhető el.

 

A pesti végállomásuk felé közlekedő buszok a Döbrentei tér és a Rákóczi út között a Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Rudas Gyógyfürdő: a  Gellért-hegy és a Rudas Gyógyfürdő között
  • Szent Gellért tér M: ideiglenes megállóhely a Műegyetem rakparton a Szabadság híd felőli oldalon

 

A budai végállomásuk felé közlekedő buszok az Astoria és a Hegyalja út között a Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Krisztina körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Ferenciek tere M, a Március 15. tér és a Döbrentei tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 110-es és a 112-es buszra a Rudas Gyógyfürdőnél, a villamosmegállóban lehet felszállni.

 

Várhatóan 19:30 és 22:30 között a 110-es és a 112-es busz két szakaszra osztva közlekedik:

  • A Thomán István utca végállomás felől a buszok a Móriczs Zsigmond körtér M megállóhelyig (a BAH-csomóponttól a 61-es villamos vonalával párhuzamosan) visznek utasokat, ahonnan a belváros felé az M4-es metróra átszállva lehet továbbutazni.  A Móriczs Zsigmond körtéren a 110-es és a 112-es buszra a 240-es járat végállomásán lehet felszállni.
  • A Bosnyák tér felől a buszok a Ferenciek tere M megállóhelyig közlekednek.

 

 

178-as autóbusz

 

Augusztus 20-án (vasárnap) 15:30 és 17:00 között a 178-as busz az Erzsébet híd helyett a Szabadság hídon át közlekedik.

 

A pesti végállomásuk felé közlekedő buszok a Döbrentei tér és a Rákóczi út között Szent Gellért rakpart–Szent Gellért tér–Szabadság híd–Fővám tér–Vámház körút–Kálvin tér–Múzeum körút módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös és a 178-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Rudas Gyógyfürdő: a  Gellért-hegy és a Rudas Gyógyfürdő között
  • Szent Gellért tér M: ideiglenes megállóhely a Műegyetem rakparton a Szabadság híd felőli oldalon

 

A budai végállomásuk felé közlekedő buszok az Astoria és az Attila út között a Múzeum körút–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Ferenciek tere és a Március 15. tér megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös és a 178-as autóbuszra a Rudas Gyógyfürdőnél, a villamosmegállóban lehet felszállni.

 

Várhatóan 19:30 és 22:30 között a 178-as busz rövidített és módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Déli pályaudvar M között közlekedik, ahonnan a belváros felé az M2-es metróra átszállva lehet továbbutazni. A Déli pályaudvarnál a 178-as buszra a Krisztina körúti kijáratnál lehet felszállni.

 

 

916-os autóbusz

 

Augusztus 18-ról 19-re (péntekről szombatra), 19-ről 20-ra (szombatról vasárnapra) és 20-ról 21-re (vasárnapról hétfőre) virradóra a 916-os busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Dísz tér között közlekedik.

 

 

990-es autóbusz

 

Augusztus 18-ról 19-re (péntekről szombatra), 19-ről 20-ra (szombatról vasárnapra) és 20-ról 21-re (vasárnapról hétfőre) virradóra a 990-es busz módosított útvonalon, a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

 

A Rákoskeresztúrról Normafa felé tartó buszok az Astoria és a Batthyány tér között a Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Döbrentei tér–Attila út–Vérmező út–Hattyú utca–Batthyány utca–Fő utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Deák Ferenc tér és a Halász utca közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: a 110-es és a 112-es autóbusz megállóhelye,
  • Szarvas tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Széna tér: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Mária tér: a 39-es autóbusz megállóhelye,

 

A Normafa felől Rákoskeresztúr felé tartó buszok a Batthyány tér és az Astoria között a Fő utca–Csalogány utca–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Döbrentei tér–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érinti a Halász utca és a Deák Ferenc tér M közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon az éjszakai buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Fazekas utca: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Széna tér: a 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: 39-es autóbusz megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Körmöci utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Korlát utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Mikó utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Alagút utca: az 5-ös autóbusz megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Döbrentei tér: az 5-ös és a 178-as autóbusz megállóhelye,
  • Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as autóbusz megállóhelye.

 

 

MOL Bubi gyűjtőállomások

 

Augusztus 18-án (pénteken), 19-én (szombaton) és 20-án (vasárnap) nem üzemel a Clark Ádám tér MOL Bubi gyűjtőállomás. Szintén nem lehet kerékpárt bérelni és visszaadni augusztus 20-án 20 órától várhatóan éjfélig a Bem József tér, a Batthyány tér és a Szilágyi Dezső tér gyűjtőállomáson.

 

Budapest, 2017. augusztus 16.

Budapesti Közlekedési Központ